Brahmana Képző®

Gyorslinkek:

 

 

Bakos Attila - Narada Akadémia

A Bráhmana Képző© olyan rendszerezett tudáshoz, Jógikus, Vedántikus bölcsességhez juttat, melynek segítségével elérhető közelségbe kerül az ember külső (világegyetem) környezetének és belső világának, és az Abszolútnak tapasztalati (Pratjaksa) megértése. A megszerezhető, fokozatosan beépülő tudás önmagában személyiség és jellemformáló erővé alakul. A hallgató lépésről-lépésre képessé válik elméjének, benső késztetéseinek, vágyainak (Szamszkárák), a rejtett gyönyör és fájdalomminták észlelésére, a szüntelenül visszahúzó viselkedési automatizmusok megszüntetésére. A hallgató megérti az illuzórikus anyagi vágy (Káma) roppant motiváló erejét úgy, hogy közben eljut életének önálló, felszabadult, kreatív tervezéséhez, képességeinek eszményekhez igazodó kibontakoztatásához.

 

A KÉPZÉS CÉLJA

A Bráhmana Képzés® célja az önálló lelki gyakorlatos élet (Szádhana) elsajátításán keresztül, a megvilágosodáshoz (Szamádhi) szükséges külső, belső jellemek, erények és készségek kibontakoztatása. Annak tudatosítása, hogy a Bráhmana identitás az ember szubjektív, vagyis tudati evolúciójának következő fokozata. Erre utal a Bráhmana kifejezés is, ami valójában egy szanszkrit szóösszetétel; Brahman és Gjána – az ember, aki ismeri a Brahmant, vagyis az Abszolútat.

 

Kifejezetten azoknak, akik

 

• elvégezték a Narada Védikus Akadémia Jógapszichoterápia és életmód  tanácsadó képzését.

•  + szeretnék tovább mélyíteni tudásukat, fejlődni a jóga, vedánta- és a számkhya tudomány filozófiai-, gyakorlati- és  tapasztalati ösvényén,

•  + már megismerkedtek a védikus, jógikus filozófia alapjaival és kétségtelenül tudatosak arról, hogy az emberi születés folyamatos jellemformálásra (Átma-niksépa) és a végső felszabadulás (Brahma-nirvána) elérésére való.
/Narada Védikus Akadémia/

Brahmana Képző - Narada Akadémia

 

A JELENTKEZÉS FELTÉTELE

A Narada Védikus Akadémia  egy éves Jógapszichoterápia és Életmód tanácsadó képzésének elvégzése és sikeres záróvizsga.

A képzés csak személyes jelenléttel, nappali tagozaton végezhető.  Csak akkor való Neked ez a komoly követelményeket támasztó képzés, ha a fejlődés számodra kiemelkedően fontos,  és személyesen jelen akarsz lenni a képzési napokon. 

Ha a második év végén Hatha jóga oktatói vizsgát is szeretnél tenni (200 órás Hatha Jóga oktatói certifikáció), a személyes részvétel elengedhetetlen az elméleti oktatás mellett a  gyakorlati órákon is, illetve az emelt szintű YTT-s (Yoga Teacher Training) napokon.   

Kérjük, vedd komolyan a hospitálás (= gyakorló óra / előadás  látogatás a képzésen kívül) tanulási lehetőségét is.

 

MILYEN KÉPESÍTÉST AD A BRAHMANA KÉPZŐ©?

Brahmana Képző - Narada Akadémia

A négy félév anyagából sikeres vizsgát tett hallgatók a Védikus Tudományok Bölcsésze képesítést kapják. Olyan elméleti és gyakorlati tudás birtokosai lesznek, mely nem csupán saját lelki céljaik következetes elérésében hasznosíthatók, de maguk is képessé válnak a szellemi utak ismertetésére, a transzcendencia iránt érdeklődő, kereső emberek tanítására és vezetésére.

Felnőttképzési intézményként nyilvántartási számunk: 00179-2012. 

TEÁOR besorolás: Kulturális képzés

A Brahmana képző® végzős hallgatói opcionálisan lehetőséget kapnak a Brahmana Képző hatha jóga emelt szintű gyakorlati modulján való részvételre és sikeres gyakorlati záróvizsga esetén 200 órás Hatha jóga oktatói certifikációt kapnak magyar és angol nyelven.  

TEÁOR besorolás:  Fizikai közérzet javító szolgáltatás  

A további benső fejlődésre vágyó, sikeres vizsgát tett hallgatók lelki névvel járó, személyes mantra beavatást nyerhetnek az ősi védikus tradícióba.

 

TIMING, TECHNIKAI ADATOK

Helyszín:  Rubin Konferencia Hotel, Budapest, 1118 Dayka Gábor utca 3.

Következő képzés kezdési ideje: 2017 SZEPTEMBER, időpontokat lásd alábbi linken!

Képzés időtartam:

500 tanóra – 4 félév (két tanév) – képzési napok: átlagosan 3 hetente egy hétvégi nap (szombat vagy vasárnap)  09 -17h

Ebből:

• Kontakt órák száma: 300 tanóra

• Otthoni munka, felkészülés + gyakorlás: 160 tanóra

• Hospitálás: 40 tanóra

• Plusz opcionális / választható kizárólag Brahmana Képzős Hallgatóknak: Hatha jóga oktatói emelt szintű modul 

 

2017/18 tanév oktatási napok:

2017-ben: szept. 10.; szept. 24.; okt. 15.; okt. 29.; nov. 12., nov. 26.; dec. 10.

2018-ban: jan. 21.; feb. 4.; feb. 24.; márc. 11.; márc. 24.; ápr. 8.; ápr. 22.; máj. 6.; máj. 20.

Az időpontok változatás jogát fenntartjuk!

Záróvizsga (2016/2018-es évfolyam): 2018. jún. 10.

 

Olvass tovább »»»

 

Bakos Attila
Dr. Bakos Judit Eszter
Dr Duffek Mihály előadása
Prof. Szűcsné Dr. Péter Judit
Dr. Czere Krisztina
jóga
mantra jóga
Berki Éva
Berki Éva szanszkrit óra
Vadas István
Vadas István

 

A KÉPZÉS ÖSSZEGZŐ MODULRENDSZERE

1. MODUL: Védikus bölcselet,  önismereti tanok (200 tanóra ebből 120 kontakt Bakos Attila író, filozófussal)

2  MODUL: A Védikus művészet alapjai

3. MODUL:  A hatha jóga tudománya

4. MODUL: Jóga anatómia a hatha jóga szemszögéből

5. MODUL: A jóga pszichikus élettana

6. MODUL: Ászanák  (testtartások) 

7. MODUL:  Pranayama és bandhák a gyakorlatban

8. MODUL:  Pratyahara gyakorlatok, jóga nidra elmélet és gyakorlat 

9  MODUL: A gyakorlati jóga felső foka: dharana, dhyana - elmélet és gyakorlat

10  MODUL:  Mantra jóga és nada jóga elmélet és gyakorlat

11. MODUL: A Hinduizmus filozófiája

12. MODUL: Jógikus, brahmanikus életszemlélet alapelvei, a jógikus táplálkozás

13  MODUL:  Szvadharma és jógikus-brahmanikus család modell

14  MODUL: Tanítás módszertan, csapatépítés, közösség formálás,  csoportlélektan

15. MODUL (OPCIONÁLIS): Hatha jóga oktatás módszertana  - emelt szintű képzési modul - e modulra kizárólag azok jelentkezését várjuk, akik elkötelezettek a jóga gyakorlati útja (ászana, pranayama, pratyahara, dharana) mellett.  A modul teljesítése a Brahmana képző záróvizsgájával 200 órás Hatha jóga oktatói certifikációt ad.

A modulok bővebb leírását itt találod. »»»

 

HALLGATÓI VÉLEMÉNYEK KÉPZÉSEINKRŐL

 

Professzionális oktatás, jól felkészült oktatókkal, akiknek az emberi hozzáállása is kiváló.

42 éves jógaoktató (Dunakeszi)

 

Nagyon tetszett. Köszönök nektek mindent.

37 éves masszőr (Budapest)

 

Azt gondolom, ezt minden embernek el kellene végeznie. Természetesen erőltetni nem lehet, de aki pici érdeklődést is mutat, a lehető legnagyobb szeretettel ajánlom nekik az iskolát, benneteket. A „jól éléshez” alapvető segítséget nyújt, segít eligazodni a mindennapi életben, a dolgok helyes preferálásához. Örülök és hálás vagyok, hogy hozzátok sodort az élet (barátok). 

33 éves könyvelő (Budapest)

 

Nagyon hálás vagyok. csodálatos évet töltöttem a Narada Védikus Akadémián. folyamatosan inspirálva, lelkesítve voltam. Sok éves tanulmányaim „puzzle” darabjai álltak össze bennem. Gandhi számomra nagyon fontos útmutatása vált gyakorlattá számomra: „ Te légy a változás, amit látni szeretnél a világban”. Hála, Hála.

38 éves operatőr, jóga oktató (Budapest)

Narada Akadémia - Brahmana képző - Bakos Attila

 

Szerettem ide járni, ha valamit érdemes tanulni, akkor ezt igen, ez az élet értelme. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Megtanulunk érteni saját magunkhoz és mindenhez. Mindenképpen folytatni szeretném ezt a tanulást.

38 éves gyógymasszőr (Pécs)

 

Mindennapi életemben rengeteg segítséget kaptam, magyarázatokat a velem történtekre, értékrendszerem fejlődött, megváltozva állok hozzá az életem nehézségeihez, könnyebb lett minden, boldog vagyok és hálás.

56 éves jógaoktató, Pécs

 

Olvasson még több véleményt: KLIKK IDE!

 

A KÉPZÉS DÍJA

A Brahmana képző©

tandíja 108.000 Ft / félév

A Képzés négy féléves

Alap vizsgadíj a 4. félév végén: 7.000.- Ft 

Opcionális, a Narada Védikus Akadémia Brahmana Képzős hallgatói számára: A Brahmana képzőbe beépített 200 órás Hatha jóga oktató képzés + vizsga: emelt szintű hatha jóga oktató módszertani modul tandíja + oktatás módszertani és gyakorlati vizsga díja összesen: 40.000 Ft

 

Befizetési határidők:

• Regisztrációs díj: 30 000.- Ft • jelentkezéskor, de legkésőbb az I. félév első tanítási napján aktuális

• I. félév maradék tandíja: 78 000 Ft • az I. félév első tanítási napján aktuális

• II. félév díja 108 000.- Ft • a II. félév első tanítási napjánaktuális

• III. félév díja 108 000.- Ft • a III. félév első tanítási napján aktuális

• IV. félév díja 108 000.- Ft • a IV. félév első tanítási napján aktuális

• Alap vizsgadíj: 7.000.- Ft • utolsó tanítási napig aktuális

• Opcionális: 200 órás Hatha jóga oktatói képzés + vizsgadíj: 40 000.- Ft  •  a  15. Emelt szintű modul első napjára.  

 

Befizetés módja (bővebb információ ld. lejjebb a regisztrációs tudnivalók" linken):

A regisztrációs díj befizetését tekintjük hivatalos jelentkezésnek - DE kérjük a pénzügyek rendezését mindig előzze meg a bejelentkezés: KLIKK IDE!

A befizetés bármely rendezvényünk előtt lehetséges (ld. előadások, órarend).

 

MIT TARTALMAZ AZ ÁR?

• Elméleti és gyakorlati oktatás költségét

• Az e-learning keretrendszerhez való hozzáférést biztosító tanulói azonosítót és jelszót 

• A résztvevőknek átadott nyomtatott és elektronikus oktatási és segédanyagokat

• Az időszaki zárótesztek javításának költségét

• A  magyar és angol nyelvű certifikációt: Védikus tudományok bölcsésze

• Emelt szintű Hatha jóga oktatás módszertani modul teljesítése esetén 200 órás Hatha jóga oktatói certifkációt angol és magyar nyelven

 

Szakképzett oktatói csapat és minőségbiztosítás

A képzés sikere a magas szintű szakmai felkészültséggel rendelkező oktatóinknak köszönhető, akik több éves szakmai és jóga-életmód tapasztalattal rendelkeznek.

TEÁOR besorolás: Kulturális képzés

 

A Narada Akadémia oktatói: KLIKK IDE!

 

REGISZTRÁCIÓS TUDNIVALÓK

A kiválasztott és jelentkezési lapon elküldött képzésen való részvétel a regisztrációs díj befizetésével válik aktívvá, vagyis a regisztrációs díj befizetésével válik teljes értékűvé a jelentkezés,és biztosítja a tanfolyam résztvevőként való nyilvántartást. A fennmaradó féléves tanfolyam díj kiegyenlítése a tanfolyam első napján esedékes.

 

Regisztrációs díj befizetésének módjai:

 I. Banki utalás:

Ha utalni szeretné a regisztrációs díjat, kérjük írjon egy emailt ide: info(kukac)narada.hu és megadjuk a bankadatokat.

 

A közleményben szerepeljen:

• a tanfolyamon résztvevő neve

• "oktatás - reg. díj"

 

II. Készpénz

A regisztrációs díj befizetése bármely rendezvényünk előtt is lehetséges (ld. előadások, órarend).

 

Tandíj befizetésének módja:

A tanfolyam aktuális féléves tandíja a félév első képzési napján esedékes.

 

KÉRDÉSEK

Amennyiben a képzéssel kapcsolatban további kérdései vannak, kérjük keresse oktatásszervezőnket a megadott elérhetőségeken. 

Oktatásszervezés, beiratkozás tájékoztatás kérhető az alábbi elérhetőségeken:  

Oktatás vezetőnk: Osváth Diána

Telefon:  +36 30/608-5867

E-mail:  diana@danvantara.hu

 

BIZTOSÍTSA HELYÉT A BRAHMANA KÉPZÉSEN!

Brahmana Képző

A képzéseinkre, szemináriumainkra való jelentkezés leadásához kattintson ide vagy a "Jelentkezési lap" menüpontra jobb oldalt a kék menüben.

 E-mailen az info(kukac)narada.hu címen tud bejelentkezni.

A jelentkezési űrlapot értelemszerűen töltse ki és az „Elküld” gomb megnyomásával jutassa el hozzánk. A jelentkezési lap leadását követően munkatársunk felveszi Önnel a kapcsolatot megadott telefonos elérhetőségén és egyeztet a tanfolyam részleteivel kapcsolatban, valamint tájékoztatja a tanfolyami regisztráció módjairól.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a némely képzésünk pontos kezdési dátuma változhat. A kezdési dátumok kialakításánál igyekszünk a tanfolyamra jelentkezők igényeit is figyelembe venni illetve befolyásolja a jelentkezői létszám is tanfolyam indulását.