A Narada Akadémia oktatói.

 

Bakos Attila

író, filozófus

a jóga tudomány és vedánta mestere, a védikus kultúra magyarországi megalapozója 
Danvantara Kiadó |  ügyvezető igazgató
Narada Védikus Akadémia |  alapító, elnök

 

Bakos Attila

Lelki, szellemi életem kibontakozásának pillanata egy mindent átformáló találkozás 1982-ben a hét nyelven beszélő magyar származású tudós szerzetessel Abhaj Narajan Szvámíval. Ekkor huszonegy éves voltam, s azóta is ő az, akit életem leginspirálóbb személyének, mesteremnek tekintek. Mindez határőr katonai szolgálatom alatt történt, s a jelekből értve tudtam, most végre átléphetem tudati határaimat. 1993 januárjában, egy hosszú bizalmas beszélgetés végén mosolyogva így szólt. – Szabadítsd fel (lelki értelemben) Magyarországot. Olvass tovább »»»

 

 

Dr. Bakos Judit Eszter

 YA-RYT 500 minősített jógatanár  |  mantraénekes |  relax jóga nidra instruktor |  mérnök-közgazdász

 Danvantara Kiadó  |  gazdasági és művészeti igazgató

Narada Védikus Akadémia |   alapító, igazgató  

 

Dr. Bakos Judit EszterGyerekként az aktív zene és a sport határozta meg mindennapjaimat. Hamarabb énekeltem, mint ahogyan beszélni tudtam.   Két hangszeren tanultam játszani, hegedűn hét évig, zongorán öt éven át. Később a zene mellett versenyszerűen atletizáltam, de főként a hosszútávfutás hozott ér(d)embeli eredményeket. Tizenéves koromtól egyre komolyabban, mélyebben foglalkoztatott az önismeret és a tudat kérdése, sőt talán nem is érdekelt akkoriban más. Zenéltem, atletizáltam és kutattam az önismereti könyveket.… Olvass tovább »»»

 

 

Prof. Emerita Szűcsné Dr. Péter Judit

egyetemi tanár

habilitált doktor

Magyar Tudományos Akadémia köztestületének tagja

 

Prof. Szűcsné Dr. Péter JuditSzakmai múlt:

40 éve dolgozom a felsőoktatásban. Pályámat 1972-ben kezdtem, s végigjárva a tudományos fokozatok próbatételekkel tűzdelt útját 2000-től egyetemi tanárként oktatok és kutatok a Szegedi Tudomány Egyetemen.

Vonatkozó oktatási és kutatási diszciplínáim: hazai és nemzetközi szintű oktatásfejlesztés, élelmiszerbiztonság, környezetvédelem és vidékfejlesztés. Olvass tovább »»»

 

 

Pitti Katalin

operaénekes 

Liszt díjas Érdemes művész

egyetemi adjunktus

 

Pitti KatalinTanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola - Konzervatórium - ének tanszakán kezdte Sík Olga és bán Melitta tanárnőnél, majd a Zeneakadémia, ma Zeneművészeti Egyetemre nyert felvételt dr. Sipos Jenő professzor növendéke lett, ahol számos kíváló oktatója volt, mint: Lukács Miklós, Mikó András, Egri István, Medveczky Ádám, Forrai Miklós, Pernye András, Patkó József, Varasdy Emmi.

Egyetemi évei alatt részt vett a Lipcsei Nemzetközi Bach Versenyen, ahol második helyezést ért el. /1976/ Olvass tovább »»»

 

 

Dr. Czere Krisztina

orvos

pszichiáter

 

Dr Czere Krisztina

Már általános iskolásként eldöntöttem, hogy orvos leszek.  Az egyetemi évek alatt az orvostudomány számos ágába bepillantást nyerhettem, így folyamatosan körvonalazódott bennem mi az, ami igazán érdekel.  Az emberi elme működése, az emberi kapcsolatok szövevényes hálózata, mindezek kölcsönhatása egymásra a mai napig foglalkoztat.  2007-ben találkoztam először a jóga filozófiájával, amely azóta is döntő hatással van az életemre, inspirálja a mindennapjaimat,  folyamatos belső útkeresésre biztat.     Jelenleg pszichiáter rezidensként dolgozom… Olvass tovább »»»

 

 

Dr. Duffek Mihály

zenész, fagott művész 

tanár, DLA

 

Dr. Duffek MihályHat éves korom óta foglalkozom zenével, először zongorázni kezdtem és a zeneszerzés gondolata is mélyen megérintett, amellyel a mai napig szívesen kísérletezek. Azért kezdtem el fagottozni, mert azt olvastam egy mesekönyvben, hogy az egy olyan hangszer, amely ha megszólal bársonyos mély hangján, akkor mindenki odafigyel rá. Később értettem meg igazán, hogy nem az a fontos ki milyen hangszeren játszik, a lényeg az, hogy a játékos törekedjen a rá jellemző személyes mondanivaló kutatására és kimunkálására. Mégis ez az élmény a hangszerről meghatározó indoknak bizonyult a választásban. Olvass tovább »»»

 

 

Dr. Tamasi József

a belgyógyászat és társadalomorvostan szakorvosa,

a természetes gyógymódok (komplementer orvoslás) szakértője

 

Dr. Tamasi JózsefMindig az volt az álmom, hogy beteg embereket gyógyítsak, de ehhez képest az első kórházi élményeim lehangoltak. A kórházban többnyire ugyanazokat az embereket láttam újra és újra, miközben időleges segítséget kaptak tőlünk orvosoktól néhány hétre, vagy néhány hónapra, majd ugyanazokkal a problémákkal tértek vissza. A természetes gyógymódokkal van igazi sikerélményem. Minden baj így sem gyógyítható meg, de ami meggyógyul, az tartósabban meggyógyul. Olvass tovább »»»

 

 

Tóth Katalin

andragógus, bölcsész

felnőttképzési menedzser

a Narada Védikus Akadémia képzéseinek szakmai felelős munkatársa

 

Tóth KatalinAz igazi lelki fejlődés folyamata, mely napjainkban is jelen van, itt a 21.században, a  jóga tradicionális ősi folyamata.  Ez a lelki út számtalan bölcsességet és tanítást adományozott a testi-lelki-szellemi egység megteremtésére, mind a keleti mind a nyugati emberek számára.

A transzcendentális tanítás, a védikus ősi írásokban, valamint az írások filozófiai és lelki jelentőségét feltáró, hiteles tapasztalattal rendelkező tanítómesterek tanításaiban hagyományozódott, korszakról korszakra. 

Eddigi életem során a két legfontosabb áldásban már részesültem… Olvass tovább »»»

 

 

Deli Zsófia

vegetáriánus chef, jógaoktató, 

ajurvédikus tanácsadó,  geoinformatikus

 

Deli ZsófiaA gimnáziumban egyik órán meg kellett fogalmaznunk, hogy mivel szeretnénk foglalkozni majd felnőttként, én már akkor azt körvonalaztam magamban, hogy az egészséges életmód érdekel leginkább, amivel szívem szerint foglalkoznék. Hosszú út volt mire megérkeztem ehhez a célomhoz, amit most már sok oldalról közelítek meg. Fontos lépcsőfoka volt ennek az útnak többek között a vegetáriánussá válás, ami számomra nem csak egy táplálkozási forma lett, hanem gyökeresen változtatta meg az életemet. Ezután találkoztam a jógával, amelynek filozófiája életem vezérfonalává vált… Olvass tovább »»»

 

 

Vadas István

környezettervező belsőépítész

enteriőr designer 

ingatlan befektetési tanácsadó

 

Vadas IstvánMinden szempontból nagyon szerencsés környezetbe születtem, aminek megteremtését egyedül a Szüleimnek köszönhetem. Soha nem éltem át azt, hogy bárkivel cserélnék. Gyermek koromban finoman fogalmazva nem éreztem az iskolai teljesítmény jövőmre nehezedő súlyát, talán az én jövőmre nézve, nem is volt akkora súlya. A művészeti tárgyak érdekeltek, esztétika, design és talán a matematika, de ezekben sem voltam igazán motivált. 

Már egész fiatal koromban úgy éreztem, nem kapok válaszokat… Olvass tovább »»»

 

 

Ballai Éva

gyógytornász-manuálterapeuta

jógaoktató

 

Balla Éva jógaoktatóBudapesten születtem, és mondhatnám átúsztam (az általános iskola nyolc osztályát mindenképpen) a gyermekkoromat. Mindig is “gyógyító” szerettem volna lenni (gyermekként  először az állatorvosi, majd az orvosi pálya foglalkoztatott), végül édesanyám remek ötletétől vezérelve gyógytornász lettem.

 

2000-ben végeztem gyógytornászként a SOTE EFK Gyógytornász szakán. Gyógytornászként ortopédia-traumatológia területen dolgoztam kórházban, majd 12 éve működő… Olvass tovább »»»

 

 

Szabó-Mihály Anikó

pszichológus

 

Szabó-Mihály AnikóMár fiatal koromban is nagyon foglalkoztatott az emberi természet sokszínűsége, az emberekre jellemző mindennemű folyamatok megértése, majd később a lét lényegének kérdései. Pályaválasztásomkor nem is volt kérdés számomra, hogy a pszichológia keretein belül találhatok válaszokat; lelkesen tanultam és kutattam, de a kérdések csak sokasodtak. Egyre inkább foglalkoztatott a lélektani jólét és a tudat fogalma. Nagyon lelkes voltam amikor elkezdtem ismerkedni a relaxációs és imaginációs technikákkal. Mindeközben elkezdtem tanulni különböző alternatív pszichológiai ágakat is… Olvass tovább »»»

 

 

Győri Bálint

fizikus, informatikus

 

Győri BálintEgész eddigi életemre a folyamatos horizont tágítás és a minél szélesebb ismeret szerzés volt jellemző. Már csak a lakhelyeimből fakadóan átéltem e fokozatos változást, mivel fiatalként egy kis faluban nőttem fel, melyből Pécsre kerültem gimnáziumba és egyetemre, jelenleg pedig Budapesten élek. Ennek a vonulatnak köszönhetően bepillantást nyertem három eléggé eltérő világba, aminek hála tapasztalati módon harmonizálni tudtam magamban őket, és így mind a vidéki természethez közelibb, mind pedig a nagyvárosi pörgős életben otthonosan érzem magam. Olvass tovább »»»

 

 

Berki Éva

bölcsész, indiai táncművész - Bharatanatyam

EU tolmács, a Danvantara Kiadó angol nyelvi fordítója

 

Berki ÉvaTánctanulmányaimat klasszikus balettel kezdtem 7 évesen, majd változatos stílusokba kóstoltam bele.

A klasszikus indiai táncot 15 évesen kezdtem tanulni Kiss Tímea táncművésznél. Hamar rájöttem, hogy számomra egyik másik táncstílus sem nyújt olyan kiteljesítő élményt, mint az indiai tánc, hiszen a Bharatanatyam nem csak egy táncstílus, hanem több ezer éves hagyomány, szakralitás és filozófia. Így a tánc mellett elkezdtem foglalkozni az indiai kultúrával is, próbáltam (jelenleg is próbálom) beleásni magam az indiai mitológiába és filozófiába. Olvass tovább »»»

 

 

Osváth Erika

tanár

tanárképző tanár

szerző

 

Osváth ErikaBelső indíttatásomat követve, miután 1993-ban elvégeztem a matematika szakot a temesvári egyetemen, angoltanár képzésre jelentkeztem az International House keretein belül, és azóta a tanítás és tanárképzés útján igyekszem magokat vetni.

Tanulás és tudásvágyamnak eleget téve haladok azóta is. Egy év tanítás után Gyermekszekció-vezető voltam a temesvári, majd a budapesti International House nyelviskolában, 1999-ban kitűnővel végeztem el a Cambridge-i Egyetem DTEFLA angolnyelvtanári felsőfokú képzését… Olvass tovább »»»

 

 

Kertész Zsolt

feltaláló, jógatanár

 

Kertész ZsoltDebrecenben születtem, 1942-ben.  Apám  hívatásos katona volt a Horthy  rendszerben. A Rákosi diktatúrával való szembenállása miatt „B” listára tették, és emiatt nem kaphatott állami vállalatnál állást.  Életünkre a szegénység volt jellemző.  

A sors kegyéből  az iskolákban, ahova jártam, voltak remek tanáraim is. Így fordulhatott elő, hogy 1960-ban az országos műszaki tanulmányi versenyen az én helyezésem volt a legjobb. Olvass tovább »»»