Dr. Bakos Judit Eszter

Yoga Alliance E-RYT500 vezető jógatanár | író, zenész, zeneszerző | jóga nidra instruktor | mérnök-közgazdász

  • Danvantara Kiadó | alapító, gazdasági- és művészeti igazgató
  • Narada Védikus Akadémia | alapító tanár, igazgató
  • MantraSOUND | alapító
  • Brahmana Misszió Egyesület | alapító   

   

 

Dr. Bakos Judit EszterGyerekként az aktív zene és a sport határozta meg mindennapjaimat. Hamarabb énekeltem, mint ahogyan beszélni tudtam.   Két hangszeren tanultam játszani, hegedűn hét évig, zongorán öt éven át. Később a zene mellett versenyszerűen atletizáltam, de főként a hosszútávfutás hozott ér(d)embeli eredményeket.

Tizenéves koromtól egyre komolyabban, mélyebben foglalkoztatott az önismeret és a tudat kérdése, sőt talán nem is érdekelt akkoriban más.  Zenéltem, atletizáltam és kutattam az önismereti könyveket.  Talán épp jó időben jött a meghatározó kérdés: „de miből is tervezel megélni fiam?” … Ami a világban való helytállásomról alkotott addigi filozófiámat kicsit pontosította. 

S végül tanulmányaimat Ph.D képzéssel mérnök-közgazdászként fejeztem be a Szent István Egyetemen.  Ekkorra az aktív sport és a zene az ünnepnapok időtöltésévé alakult. Elsőként gazdaságkutatóként, majd a piackutatásban később pedig a könyvkiadásban találtam meg szellemi, intellektuális és anyagi számításaimat. 

2000-ben találkoztam a védikus filozófiával, a védikus zenével, relaxációs- és meditációs módszerekkel, és ekkor kezdtem rendszeresen jógázni is.  Fiatal felnőttként „hallgattam először Bakos Attilát,” s a jóga, a vedanta végtelenül gyönyörű és szó szerint mindenre kiterjedő tudománya – ahogyan ő tanította - új életcélt, kifinomult életszemléletet hozott.  

A jóga, a zene, a filozófia és a gyakorlás az életemmé vált. Köszönöm ezt mestereimnek, tanáraimnak, s mindazoknak, akik támogattak és jelenleg is szüntelenül inspirálnak  az önismeret e csodálatos ösvényén.

 

Meditatív zenéink itt: a Virinchi MantraSOUND-tól | KLIKK IDE!

Eszter előadás youtube videói: KIKK IDE!

 

Akiktől tanultam:

  • Bakos Attila  | író, filozófus, a jóga tudomány és vedánta mestere, a védikus kultúra magyarországi megalapozója, Narada Védikus Akadémia
  • Mukesh Kothari  | jóga mester, BinduSar YS
  • B. Sz. Govinda Swami  |  bhakti yogacharya
  • Swami Veda Bharati  |  alapító, Himalayan Yoga Meditation Societies International
  • Swami Ritavan  | spirituális vezető, Himalayan Yoga Meditation Societies International
  • Swami Anandananda  |   yogacharya, Bihar YS
  • Pitti Katalin  | operaénekes, Liszt díjas érdemes művész 


Szakmai tanulmányok, képzések, tevékenyégek:

  • Mindful Academy International - Mindfulness tanár (MBSR & MBP - Level2) | 2023 
  • Yoga Alliance US  - Experienced Registered Yoga Teacher |  E-RYT500  | 2020   
  • Meditáció szeminárium  | Bihar YS | 16 óra | 2019
  • Minősített vezető jógaoktató  | MJSZE  | 2018
  • RYT 500 | 500 órás Hatha Jóga Oktató tanfolyam továbbképzés | Purnam YS | 2016
  • Kriya jóga szeminárium  | Bihar YS  | 32 óra | 2016
  • Vinyasa Flow jóga oktató tanfolyam továbbképzés | VIFE | 32 óra |  2015
  • Kriya jóga tanfolyam szeminárium  | Bihar YS | 32 óra | 2015
  • Beavatás a meditációba  |  Swami Ritavan  | 2012
  • RYT200   |  200 órás Hatha jóga oktató tanfolyam és képzés | BinduSar Yoga - Rishikesh YS  |  2011
  • Yoga Alliance UK Registered Yoga Teacher |  RYT200  | 2011   
  • Minősített jógaoktató  | MJSZE  | 2011
  • OKJ sportoktató képzés |  Oktáv | 2011
  • Jóga oktatás, Relax jóga nidra órák hangtálakkal, mantraSOUND meditációs koncertek: 2010-től folyamatosan
  • Hangterapeuta képzés |  Peter Hess Institute  |  2010
  • Gayatri beavatás  |  Bakos Attila | 2009
  • Magán ének és hangképzés 2009-től folyamatosan   |  oktató: Pitti Katalin operaénekes, Liszt díjas érdemes művész
  • Yoga tanulmányi utak, képzések és továbbképzések Indiában kétévente 2004-től folyamatosan (New-Delhi, Kalkutta, Puri, Nawadvip)
  • Brahmana beavatás  |   B.Sz. Govinda Swami  | 2003
  • Beavatás a mantra jógába |  B.Sz. Govinda Swami  | 2002
  • Yoga filozófiai tanulmányok, szakrális zenei képzés, hatha jóga gyakorlás  | 2000-től folyamatosan

 

Könyvek:

 

Ambient meditációs zenei albumok (mantrák, jóga zene, new age) MP3 digitális letöltések audio CD-k:

 

Relax jóga nidra albumok  mélyrelaxációk hangtálakkal,   HANG meditációval  MP3 digitális letöltések audio CD-k:

 

Meditative music videók | Virinchi MantraSOUND

 

Diploma, posztgraduális képzés:
Ph.D közgazdaság tudományág - Szent István Egyetem

Mérnök  - Debreceni Egyetem