Pitti Katalin

 

operaénekes 

Liszt díjas Érdemes művész

egyetemi adjunktus

 

Pitti KatalinTanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola - Konzervatórium - ének tanszakán kezdte Sík Olga és bán Melitta tanárnőnél, majd a Zeneakadémia, ma Zeneművészeti Egyetemre nyert felvételt dr. Sipos Jenő professzor növendéke lett, ahol számos kíváló oktatója volt, mint: Lukács Miklós, Mikó András, Egri István, Medveczky Ádám, Forrai Miklós, Pernye András, Patkó József, Varasdy Emmi.

 

Egyetemi évei alatt részt vett a Lipcsei Nemzetközi Bach Versenyen, ahol második helyezést ért el. /1976/

Diploma évében készített a Magyar Televízió Verdi: Otello című művéből operafilmet, melynek női főszerepére választották ki több meghallgatás után. Igy pályakezdőként együtt énekelhetett és játszhatott az akkori legnagyobbakkal, Simándy Józseffel és Melis Györggyel. Ferencsik János vezényelte a felvételt, mely a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában készült.

A film országos ismertséget és szakmai sikert hozott számára.

Az 1978/79-es évadtól a Magyar Állami Operaház magánénekeseként szerződtették, ahol az operairodalom legcsodálatosabb szerepeit énekelte. Kerekes János-tól Medveczky Ádám-ig, Lukács Ervin-től Giuseppe Patane-ig, ifj.Palló Imré-től Lamberto Gardelli-ig, Kórody András-tól Jurij Szimonov-ig és Erdélyi Miklóst-tól Kovács János-ig neves mesterekkel dolgozott együtt, akiktől a művésznő vallomása szerint sokat tanult, ahogyan kíváló rendezőktől, mint Mikó András, Békés András,Szinetár Miklós  , akikkel a "munka" során sokat formálódtak szerepei, valamint gazdagodtak szerepformáló teremtő energiái.

Minden mű, amit megszólaltatott és megszólaltat emlékezetes élményt hagyott és hagy mai napig az emberekben.

A világ számos országában énekelt, a legjelentősebbek: Drezda - Verdi: Lombardok c. operájának női főszerepével Giselda szerepével- 17-szer hívták függöny elé a művésznőt.

Verdi: La Traviata címszerepét tán a legtöbb rendezésben énekelte, játszotta, élte itthon és külföldön Szófiában, Kassán, Kolozsvárott, Tokyóban, Nagoyában, Osakában és a Magyar Televízió opera-keresztmetszetében is Ő a énekelt és alakította Violetta figuráját.

Puccini: Madama Butterfly címszerepét 16 éven át alakította, mellyel vendégszerepelt Prágában többször, mint a Puccini: Bohémélet Mimi-jével és Csajkovszkij: Anyegin Tatjána szerepével Prágában, Moszkvában Hamburgban, Rio de Janeiro-ban...

Operaszerepein kívűl mindig szívesen énekel Bach, Mozart, Verdi, Liszt, Kodály oratórikus műveket illetve dal és ária esteke a Magyar Rádióban, mint a Zeneakadémián. Itthon és külföldön rendszeresen koncertezik.

Sok felkérést kapott az operett világába is. A legtöbbet énekelt, játszott operettszerepe Lehár: Víg özvegy - Glawary Hanna szerepe, melyet a Margitszigeti Szabadtéri Színpatól a Staatsoperig énekelt, és ezzel a szereppel jutott el először vendégjátékkal Tokyo-ba is. Hasonlóan sokat énekelt operettszerepe a Saffi  - J.Strauss: A cigánybáró- , mint a Lisa - Lehár: A mosoly országa- és a Marica grófnő - Kálmán Imre operetjáből. Jacoby: Sybill-je főszerepét pedig szintén a Magyar Televízió filmre vette a művésznő főszereplésével.

Számos jótékonysági munka résztvevője. Vannak szervezetek, melyeket több mint tiz éve patronál jótékonysági koncertjeivel, illetve annak bevételével.

Tíz éve rendszeresen tanít. Jelenleg a Nyugat-magyarországi Egyetem SEK -Savaria Egyetemi Központ - Művészeti, Sport és Neveléstudományi Szakán kinevezett docens, a Budai Művészház alapítványi iskolájába oktat, és a Tata város Zeneiskolájában hangképző tanár.

Minden elénekelt mű az élet megnyilvánulásának lehetőségeit és annak erejét sugározza.

A megszólaltatás hat a művészre , mint a hallgatóra és végtelen folyamatban egymásra hatásban  a Mindenséget szólítja meg, oda ad hírt az élet minőségéről.

A taníts pedig szent kötelesség, mert "...amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg! Szabad vagy a kövektől az étherig, de jajj neked, ha magadnak tartod meg!" -Hamvas Béla szavaival vallja a művésznő ars poétikáját.

Megjelent könyvek a művésznő pályafutásáról:

Ézsiás Erzsébet: Az érzelmek papnője

Fazekas Valéria: Égi mezőkön - a magyarnak lenni sorozatban

 

Díjai:

 

  • Érdemes Művész
  • Liszt Ferenc-Díjas
  • Oláh Gusztáv emlékplakett
  • Déryné-Díjas
  • Bartók Béla-Pásztory Ditta- Díjas
  • ArtisJus- Díjas
  • MSzOSz-Díjas
  • és még számos díjjal kitüntetett Művész

 

Pitti Katalin operaénekes weboldala: KLIKK IDE!