Vadas István

 

környezettervező belsőépítész

enteriőr designer 

ingatlan befektetési tanácsadó

 

Vadas IstvánMinden szempontból nagyon szerencsés környezetbe születtem, aminek megteremtését egyedül a Szüleimnek köszönhetem. Soha nem éltem át azt, hogy bárkivel cserélnék. Gyermek koromban finoman fogalmazva nem éreztem az iskolai teljesítmény jövőmre nehezedő súlyát, talán az én jövőmre nézve, nem is volt akkora súlya. A művészeti tárgyak érdekeltek, esztétika, design és talán a matematika, de ezekben sem voltam igazán motivált. 

Már egész fiatal koromban úgy éreztem, nem kapok válaszokat számomra elsődlegesen fontos kérdésekre.

Úgy éreztem válaszok, tehát tudás nélkül az ember egyedül van és kiszolgáltatott. Létezésnek az életét hiszi, amiről összesen annyit tud, hogy véget fog érni. Megoldásként nem gondol rá, nem beszél róla, esetleg belenyugszik vagy megőrül a félelemtől.. Én így nem akartam élni! Húsz éves koromban mindennél fontosabbá vált ez a kutatás. Három évvel később, Attila előadásán éltem át azt az élményt, amibe a mai napig visszahelyezkedem nehezebb napokon és minden jóra fordul. Döbbenetes volt és fölényes minden addigi szép dologhoz képest, végtelennek tűnő tartalékokkal. Egyszerűen nem találtam szavakat. Tartalékait ma is tapasztalom.

 

Azt gondolom, hogy az ember szépség iránti vonzalma természetes és a boldogságunk alapvető kulcsa. Mindenki keresi, de nagyon változó, hogy ki mit tart szépnek. A fogyasztás, vagy éhség világa - ahol soha semmi nem elég - és a valós boldogság között ugyanannyi különbség van mint a test és a lélek, egy élet és a lét, vagy akár egy szoba és a tér  között. A boldogság kutatása számomra egyenlő a (körülöttünk is jelen lévő) szépség eredetének kutatásával, megtalálása pedig a valóság és egyben önmagunk átélését jelenti.

A lét lényegének kérdései egyedül így válaszolódhatnak meg. Számomra ez a Jóga ajánlata, ma is ez érdekel.

Az út talán még nagyon hosszú, de a perspektíva határtalan.)

 

“Ez a tudás a bölcsesség királya, a legnagyobb titok az összes titok közül. Ez a legtisztább tudás, örökkévaló, örömmel végezhető, és minden vallás tökéletessége, mert megvalósítása közvetlen tapasztalatot nyújt az önvalóról.” (B.G. 9.2.)